Az életünket átszővi az olajhasználat. Ez egy fontos gyűjtőnév: „olaj”. Mindenki mást ért alatta, de valahol mindenki hétköznapjaiban megjelenik valamiféle olajhasználat, így az olaj, mint kifejezés a közbeszéd tárgya, állandóan. Vagy van dolgunk közvetlenül vele, vagy közvetetten tudunk róla, hol miféle olajokat kik használnak, és mire. Tehát egy gyakran emlegetett egyszerű szó, de az autóhasználóknak is például egy varázsszó!
Most még ott tart az autózás, hogy az olajnak – a motorolajnak főként – kulcsszerepe van benne ugyanis. És nem ússzuk meg az ezzel való foglalkozást, ismeretszerzést, majd alkalmazást, ha autózni akarunk. Ha autót akarunk fenntartani, autóval szeretnénk közlekedni, és nem akarunk rá idővel túl sokat költeni, vagy nem szeretnénk túl sokszor szervizbe járni… Ezekben az esetekben az olajra kell költenünk inkább, de ebben is vannak választásaink – ezen területet illetően hozhatunk jó döntéseket és rossz döntéseket is. Mennyibe fáj egy olajcsere ára, mit takar egy olajcsere periódus, stb.? Én az olajwebshop.hu oldalról indultam el eleinte. Sokkal pontosabban innen: olajcsere ára. És ezt a linket ajánlom sokaknak még, mert az egyik meghasznosabb Magyarországon. Jó páran leszünk, akik nem is lépünk tovább majd erről az oldalról soha, ha konkrét aloldal csak egy ugródeszka is, azon belül.
Ez a webkereskedői oldal természetesen az oldalsó menüsorban látható kategóriákon belül árusít mindenfélét, de erre még várnék, hogy kitérhessek rá. Most még mást mutatnék be, mert sokkal érdekesebbek ők, mint bármilyen sima webshop. Kezdjük ott, hogy a jó kereskedő gyakorta vállalja magára a szélesebb körű tájékoztatás feladatát, illetve a felvilágosítást. Ezen az oldalon elszórtan egyébként brutálisan nagy mennyiségű hasznos írást találhatunk sokféle témakörről, hogy képbe kerülhessünk, sokszor csak autószerelők vagy hasonló szakemberek által jól ismert területekről.
Mert, ahogy írtam, sok mindenfélét itt nem lehet megúszni, nagyon sok esetben, de szerencsére az olajwebshop.hu tényleg jó példával jár elől, hogy megtaláljuk, bármilyen autónk is van a nekünk kellő motorolajat és ne fájduljon bele a fejünk a sok keresgélésbe…
Termékkategóriák tekintetében vannak a rendelhető árucsoportok között olyanok (legyen itt akkor mégis egy rövid bevezető erről), mint „szűrők”, „adalékok”, „olajok” kategória is, de ott látjuk még a listázható főbb pontok között az autóápolási kellékeket, a fékfolyadékokat, a kenőzsírokat, a fagyálló hűtőfolyadékokat, a gyújtógyertyákat, az autófelszereléseket, a karbantartási és egyéb szervizkellékeket, és az ipari olajokat is. Egy-egy ilyen kategória is sok alkategóriába foglal megannyi terméket, az egyik legérdekesebbnek nyilván a változatossága miatt a „Karbantartás és szerviz” tűnik, amiben ilyenek vannak: munkavédelem, univerzális kenőanyagok, speciális célú kenőanyagok, féktisztítók, zsírtalanítók, DPF- és katalizátor tisztítók, olajcsere kellékek, szerviz segédanyagok, szerszámok és ragasztók, valamint tömítők. Nos, érthető már talán, hogy mennyire gigantikus spektrumot fednek ők le árusítókként is, és mit fognak össze egyetlen helyen. Ha ezek közül csak az olajcsere kellékekbe mélyedünk bele, a kesztyűktől az olajszűrő leszedő eszközig van vagy ötven darab termék az alkategóriában!
Ígértem azonban, hogy megmutatom még, hogyan segítenek azon túl, hogy mindent importálnak, vagy megvételre kínálnak, ami csak kellhet, legyen az olyan dolog, ami akár csak távolról érinti ezt a világot, de az „olaj” köré épül. És ezáltal valamiféle bonyolult szerkezet, vagy jármű köré. Ha a fenti linkemből indulok ki, elmondhatom, hogy ott leírást kapunk mondjuk arról, hogy lehetséges-e egy olajcsere periódus meghosszabbítása – nem csak a termékeik árával segítenek tehát spórolni, hanem jó tippekkel is. Amik úgy alkalmazhatók, ha megértjük a kocsink és részeinek pontos működését. Konkrét eseteket sorolnak, melyeknél 2 évre, vagy harmincezer kilométerre tolható ki egy csere szükségessége! Konkrétan gyári minőségű szintetikus kenőanyag betöltése szükségeltetik hozzá, azonban ez nem a városi autósok számára valódi alternatíva – ezt is hozzáteszik. Mindenesetre elvontabb dolgok bemutatásával és speciális hozzáállás ismertetésével magyaráznak el mindent. A határokat kell tudni jól belőni – ez a lényeg! Ha azokat ismerjük, ha tudjuk, mi az, ami már károsítja mondjuk a motort, úgy leszünk valós tudatában annak, hogy mit kell tenni a sikerért! (Ha a határt megtaláljuk, könnyű azon belül maradni, ugyebár) Amint végig viszik itt az olajcsere ára és meghosszabbítása tervezhetőségének taglalt témakörét, ajánlanak további tudnivalókat összegyűjtő cikkeket legalul: azokban aztán írnak a viszkozitásról, előbbiek ismeretében ki is fejtik, hogy végül tényleg megéri-e megvenni a szintetikus motorolajat és leírják, hogy mennyi olaj kell valójában egy járműbe.
Úgy is tudnak közreműködni autónk megóvásában továbbá, hogy hasznos linkeket, külső hivatkozásokon található fontos dolgokat is egyre helyre csoportosítva elérhetővé tesznek. Pontosabban felhívják a figyelmünket a létezésükre, mert ugyan ezek között található dolgok nem saját „találmányok”, de tudják, hozzátesznek ahhoz, hogy tőlük válasszunk aztán jó termékeket, kiválasszuk a tökéletest, a rendeléskor. Az egyes motorolajgyártók honlapjára például azért dobnak át ilyenkor, mert ott van a gyártóknak saját motorolajkeresője – autótípus szerint is. Emlékeztek még (netán még ma is használjátok őket?) az olyan weboldalakra, mint a Startlap? Ahol egy tematika annyira ki van bontva, hogy pontokba szedve minden hasznos linket ott átadtak nekünk, ha azzal a dologgal szeretnénk foglalkozni? Nos, nekem az olajwebshop.hu is picit ilyesmi érzetű. Annyira benne vannak a témában – mert ez a saját területük, ezt ismerik a legjobban -, hogy fel vannak készülve azon belül nem csak a termékekkel való kiszolgálásunkra és nem csak a közvetlen információátadásra, hanem még a közvetett hasznos dolgokhoz való irányításra is! Ez már nem lenne kötelező, gondolkodik is rajta az ember, hogy miért teszik? Önzetlenségből? Benne van, mert talán több a munka vele, mint olykor a haszon. Elhivatottságból, ami persze következhet az önzetlen, profi hozzáállásból is kicsit? Nyilván, mert ők akarnak lenni a legjobbak! De több ezer vásárlói vélemény számol be róla, hogy így tudtak ők is valójában brandet építeni! Hogy az olajwebshop.hu jelentsen valamit, valami fontost, sokaknak! És ez tök oké, teljesen célravezető kereskedői és/vagy szolgáltatói hozzáállás és stratégia (a kapitalizmusban). Ők legalább nem csak győzködnek róla, hogy ők nyújtják a legjobbat. Hanem meg is mutatják a lehető legközvetlenebb módon, hogyan találunk meg náluk mindent, amit csak kerestünk! Ettől ők a legjobbak szerintem és a vásárlói visszajelzések tömkelegére visszatérve… Mire is utaltam ezzel?
Az Árukeresőn, 99,11%-os az ajánlottságuk. Amely „árukeresős” panelt integráltak is (egy kis árukeresős összefoglaló felugró kiegészítő formájában) az oldalukra. Miért is tagadnák el a sikereiket? Ez a legjobb marketing. Nem légből kapott, hanem valós szám van mögötte! Maximális csillag mindegyik értékelés-kategóriában, és mindez nagyon sok végbement adás-vételi esemény után.
Szóval a legjobb webshop szerintem, hihetetlenül sok termékkel, jó sok, a keresést segítő termékkategóriával, jó körítéssel és biztos eladói háttérrel, aminek része az áruszállítás és egyebek profi bonyolítása. Ha olaj, akkor nekem: olajwebshop.hu.